Szent Vince Irgalmas Nővérek Zárda
Lengyeltóti, Csokonai utca, a Fodor András Általános Iskola helyén
 

A lengyeltóti zárdát Zichy Nepomuk János és felesége, Kray Irma bárónő alapította, építtette és rendezte be. 1888. május 5-én volt az alapkő letétele, az épület Stelek építőmester terve alapján és felügyelete alatt készült. 1890. október 1-jén szentelte fel Kommandinger Vilmos lengyeltóti plébános, majd a Páli Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek kezdték meg benne a leányok oktatását. A kezdetben csak leányiskola később óvodával is bővült.
Zichy Nepomuk János az irgalmas nővérek vezetésével működő római katolikus leányiskolát és óvodát évente 2400 korona adománnyal segítette, emellett karban tartatta az épületet és kerítését. A halála utáni időkre is biztosítani igyekezett az intézmény működését, ezért a "magyar földintézetnél" letétben tartott 60.000 korona névértékű értékpapírról úgy rendelkezett, hogy annak kamataiból előbb felesége, később fia, Béla fedezze az iskola és óvoda költségeit. Apja végrendeletének megfelelően, Zichy Béla egész életén keresztül finanszírozta a lengyeltóti leányiskola és óvoda működtetését, amelynek költségeit az "egyházmegyei alapítványnál" 1907-ben tett 5.000 koronás alapítvány kamataival fedezte. Zichy Béla 1928-ban hunyt el, de végrendeletében is gondoskodott a lengyeltóti oktatás fenntartásáról.
Az 1930-as években a Zichy grófok jogutódja - gróf Pejacsevich Mikó Endre - tartotta fenn a zárdát és az iskolát, azonban a gróf lengyeltóti birtokát felparcellázták, így a földesúr nem tudta tovább vállalni a fenntartás költségeit, a Zichy Béla féle alapítványból pedig az irgalmas nővérek nem tudták működtetni az iskolát és az óvodát, így az 1939/40-es tanévtől Lengyeltóti község vette át a zárdaiskola üzemeltetését. A zárdát 1948. június 15-én államosították, ezután állami általános iskolaként látta el a funkcióját. Az épületet az 1950-es évek végén lebontották és az alapjára építették a mai Fodor András Általános és Zeneiskolát.

Takács Mária Lujza nővér – Pintér Margit Sarolta nővér: A zárda A lengyeltóti intézetet a leányok tanítása és vallásos nevelése céljából gróf Zichy Nepomuk János és felesége Kray Irma bárónő 1887-ben alapította. A község főutcájában a zárda épületét is ők építették az 1880-as években az általuk meghívott Páli Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek részére. Az új épületet 1890. október 1-jén áldotta meg Kommandinger Vilmos plébános. A nővérek az új intézetet 1890. október 2-án vették át. Az alapítás után idehelyezett irgalmas nővérek: Hagen Celza, Tonhofer Hilda és Trajer Grácia voltak. Hagen Celza nővér és egy civil (Poldi néni) tanítónő tanították a kislányokat. A fiúknak a templom mellett volt két tantermük. A nővéreket az alapító a lánygyermekek nevelésére hívta meg. Kezdetben csak a leányiskolájuk volt, majd óvodával bővült. Az iskolát és az óvodát a grófi alapítványból tartották fenn. Trajer Grácia nővér az óvodásokkal foglalkozott. Grácia nővér 1906-ban óvónői továbbképzésen is részt vett. Az érkezett nővérek – szentéletű alapítójuk, Páli Szent Vince szellemét utánozva – áldozatos lelkülettel végezték a tanító-nevelő munkát. Páli Szent Vince a nővéreknek írt szabályokban így ír a XVII. században: …ha az utcán, vagy a mezőn találkoznak olvasás-írástudatlan gyermekekkel, üljenek le vele, és tanítsák olvasni, írni őket. Ez a jóakaró, nemes pedagógiai szellem vezette és jellemezte az irgalmas nővérek munkáját. Szent Vince Irgalmas Nővérek Zárda az 1900-as évek elején Lengyeltótiban 1906-ban kezdett működni a Brunszvik Teréz által létrehozott gyermekkert, későbbi nevén kisdedóvó. Ennek vezetésére az alapítótagként érkezett Trajer Grácia nővért bízta meg a rend főnöknője. Trajer Grácia nővér nagy igyekezettel, buzgó tevékenységgel fogott hozzá a kisgyermekek neveléséhez. Mindenki tiszteletét, szeretetét megnyerte hosszú működése alatt. Még 70 éves korában is szívesen kisegített, ha szükség volt rá. Az 1930-as években Imre Mária nővér váltotta fel. Határozott, gyermekeket szerető nevelő volt. Főleg óvodai ünnepségek megszervezésében, előadásában volt kiváló. Ángyán Paula nővér rövid itteni működése alatt nagy nevelői munkát végzett. Fegyelmezett, jól nevelt kis óvodásokat hagyott utódjára. Leváltása után rövidesen meghalt. Takács Mária Lujza nővér 1939. november 5-én érkezett kisegítésképpen két hétre, s 10 év lett belőle. Ő volt az utolsó óvónővér, aki átélte a tragikus befejezést. Az óvoda egy nagy helyiségből állott, melynek végében beépített színpad volt. Itt tartották az ünnepségeket az óvodások, mindig nagy érdeklődés kíséretében. Erre még a kegyúr felesége is megjelent, míg Lengyeltótiban éltek. Ők rendszeresen segítették a szegény sorsú gyermekeket. Az iskolás gyermekek és a Mária-lányok is itt tartották meg előadásaikat. Az óvoda fala fehérre meszelt volt, melyet az óvónő által készített szemléltető meseképek díszítettek. Bútorzata egyszerű volt. Sok ablaka világossá, napsugarassá tette. Reggel 8 órától kezdődött a gyülekezés, 9 órától a foglalkozás, amikor vers, ének, torna, rajz, beszélgetés, játék, mese és kézimunka közül lehetett választani. A gyermekek igen szerették a népies dalokat és játékokat. Különféle magyaros motívumok felragasztásával fejlesztették kézügyességüket. Természetesen volt még cirokmunka, papírhajtogatás, agyagmunka, gyöngyfűzés stb. Az egész évi vers, dal és játék bemutatása az évzáró ünnepség alkalmával történt. Az évi szünet a téli hónapokban volt.

Képeslapokon:

1942-ben alakult napköziotthonossá az óvoda. Minden gyermek részesült étkeztetésben (kb. 40-50 gyermek). A zárda főnöknője, Szabó Natália nővér volt a gondnok, aki nagy igyekezettel szerezte be az étkezéshez szükséges anyagokat. A háborús években nagy gond volt ez. Iparkodtunk mindig tápláló és elég mennyiségű, finoman elkészített ételt főzni a kicsik számára. A nagyobbak már segítettek teríteni, edényeket összeszedni. Mindenkinek saját szalvétája, törölközője, egyforma köténykéje volt, különféle jellel ellátva. Mindezeket az óvónővér készítette.

A háború alatt fél évig szünetelt az óvoda, mivel az ukrán katonaság raktárnak használta az óvoda nagytermét. Távozásuk után 1945. májusában újra elindult az élet, s a kisgyermekek a régi szokás szerint jöttek, tisztán, gondozottan. Boldogan dalolták az óvoda himnuszát:

„Száll, száll az ének, halld Istenünk,
Ezt a kis fészket tartsd meg nekünk.
Kinn a világban zúghat vihar,
Itt rózsa nyílik, és zeng a dal."

Ez a vidám együttlét 1948. december 22-ig tartott. Akkor az óvónővért kitiltották az óvodából.

II. osztályos csoportkép a zárdában 1935-ben.

A nővérek névsora 1930 után a teljesség igénye nélkül: Szabó Erzsébet Natália intézeti főnöknő, Varga Etelka Blanka nővér, Bukta Blandina nővér, N. N. Lilióza nővér, Toller Ilona Janka nővér, Takács Angéla nővér, Tápi Teréz Kaszilda nővér, Pintér Margit Sarolta nővér, Sóstai Ilona Karola nővér és Takács Mária Lujza nővér.

A nővérek fizetése a 100 hold alapítványi birtok bevételéből és némi államsegélyből állt. 1945-ig Mária-lányok Társulata is működött. Célja a 14-20 év közötti fiatal leányok vallásos, kulturált, szórakozással vegyes eseményekkel történő nevelése. Ez a csoport 1945 után Kalász (Katolikus Lányok Szövetsége) nevet kapta, és ugyancsak a nővérek vezetése, nevelése alatt állt.

1944 őszén a két férfi tanerő, Gaál István iskolaigazgató és Tari János katonák voltak. Ezért a templom melletti 2 tanteremben a fiúk tanítását is egy 22 éves irgalmas nővér vette át. Szeptember első napjaiban Futó Dezső esperes plébános kíséretében megjelent két német tiszt és utasították a nővért, hogy küldje haza a tanulókat, mert német katonákat szállásolnak az osztályba. A nővér ellenkezett, mondván neki tanítani kell! Ekkor a magas szőke német tiszt a nővérre fogta a pisztolyát, mire Futó Dezső esperes plébános határozottan felszólította a nővért, Pintér Margit Saroltát, hogy teljesítse a német katona kérését. A tanulók hazamentek, de a német katonák elszállásolására nem kert sor, mert gyors parancsot kaptak a nyugatra vonulásra.

Osztálykép a zárdában 1947-ben, balra Szabó Natália főnöknő, jobbra Pintér Margit Sarolta nővér.

1944. december 2-án hétfőn két óra tájban egy ukrán század elfoglalta a zárdaiskola három tantermét alvásra, az óvodát raktárnak, az óvoda napközis konyháját pedig konyhának. A szovjet katonák egy hónapig laktak a zárdaiskolában a nővérekkel együtt. A 40-45 éves katonák családapák voltak, akik meséltek családjukról, gyermekeikről és hihetetlen tisztelettel, becsülettel viselkedtek a nővérekkel szemben, akik közt három fiatal nővér is volt. Úgy érezzük a rendi ruha, a szent ruha sugározta belőlünk az erőt, hogy tisztelettel nézzenek ránk. Teljes joggal mondhatjuk el róluk, egy ujjal sem bántották a nővéreket. Ez történelmi igazság! Csodával határos a mi sorsunk. Mi csak hálás szívvel emlegetjük őket, hiszen a három szovjet tiszt védett bennünket, és elbeszélgettek velünk. A kápolnába is bejöttek imádkozni családjukért a század tagjai. Ez a század egy hátvéd század volt. Egy hónapig tartózkodtak a zárdában, ahonnan nyugatra vonultak. Ez idő alatt súlyos harcok dúltak Marcali-Somogyszentpál térségében. Lengyeltóti lakóit is menekülésre szólították fel, félve a front közeledtétől. Január 25-én a zárda lakói Glabárpusztára mentek gróf Niczky Lajos vadászházába. Három nővér maradhatott csak a zárdában: Tápi Kaszilda, Tonhofer Hilda, és Takács Mária Lujza. Február 12-én a többiek is hazajöhettek, de március 25-én újra kiürítették a községet. Csak Tápi Kaszilda éa Takács Lujza nővérek maradhattak a zárdát őrizni. 1945 első napjaiban érkezett a hír, hogy a szovjetek győztek és vége a háborúnak. A lakosság és a nővérek is hazajöttek. Április végén a tanítás is elkezdődött a zárdaiskolában. A férfi tanerők helyett a tanév végéig még a nővérek tanítottak.

A zárdaiskola államosítása megtörtént 1948. június 15-én. A nővérek helyett Muzslay Jenőné és Tari Jánosné kezdett tanítani 1948. szeptember 1-jén. 1948-50 között a nővérek kötéssel, horgolással, földmunkával keresték kenyerüket, amiből jutott még a község egy-két szegényének ellátására, segítésére is.

1950. június 11-én híre jött, hogy a nővérek elhurcolása következik. Ekkor a nővérek elhagyták a zárdát, és mindenki ment, ahová tudott, vagy ahová jónak látta. Haza vagy állásba cselédnek. A zárda épületét néhány év múlva felrobbantották.

A 60 évig tartó zárdai nevelés tragikusan befejeződött.

Érdekesség: Amikor a nővérek, félve az elhurcolástól, egy éjszaka elmenekültek a zárdából, amit nem tudtak magukkal vinni, azt széthordták az emberek. Így került ez a Szűz Mária Virágos Kertje című 1915-ös folyóirat összefűzve az egyik akkori helyi lakoshoz. Bár közel 60 éve elköltözött a településről, de ezt a kötetet mai napig ereklyeként őrzi emlékül az egykori zárdából, mivel ő még oda járt óvodába és iskolába.